Álljon itt néhány sor magáról a környezetről, a városról, a kultúráról, az emberekről.
Jammu és Kashmir országrész három tartományból tevődik össze, amely Ázsia egyik legösszetettebb térségéve avanzsálja a Himalája völgyeit és csúcsait. A három vidék különlegessége a vallásban rejlik. A muszlim Kashmir, a hindu Jammu és a buddhista Ladakh adja közösen India legészakibb megyéjét. A tájegység gyönyörű, talán ezért is akasztotta össze a bajszát a szomszédos két nagyhatalom India és Pakisztán a térség birtoklásával kapcsolatosan. A két hadsereg még mindig farkas szemet néz egymással a határon, amit leginkább a nap, mint nap mellettem elbőgő katonai dzsipek, teherautók platóiról nézelődő katonák, reggeli órákban gyakorlatozó vadászgépek tudatosítanak bennem. Mindezt a farkasszemet az óriási Kína követi figyelemmel északról, Tibet mai napig tartó katonai megszállásával. A városban látszólag jól megférnek egymás mellett a buddhista templomok (gompa), és a muszlim mecsetek, de a mélyben még mindig ott rejtőzik a meg nem értettség, a kizsákmányolás és a terror. Ezt több árussal való társalgásom után kezdtem csak el érteni. A boltosok Kashmir tartományból származnak, és végelláthatatlan sztorikat mesélnek az indiai kormány elnyomásáról, a felszín alatti politikai „játékokról", a Kashmir-i felszabadítási, újraegyesítési törekvésekről. Bár a történetek néhol megrázóak, az árusok kedvesek, mosolygósak.
Tehát Leh, Ladakh fővárosa, amit „Kicsi Tibetnek", „Holdföldnek" is hívnak. A hely szellemiségét és a múltban betöltött fontos szerepét tükrözi a Leh-i Palota káprázatos látványa, amit Potala Palotával egy időben építettek és a Ladakh-i királyi család székhelye volt egészen az 1830-as évek közepéig. Ladakh-ot 1974-ben nyitották meg a turisták seregének, addig e föld teljesen önellátó életet élt. A globalizáció megtette a hatását, mondhatni. A város tele műanyag szeméttel, a boltokból a világmárkák ordibálnak a polcokról, a mezőgazdaságot műtrágyák és génmódosított vetőmagok hálózzák be. Leh 27 ezer főt számláló városának nagy része manapság az 5-6 hónapig vizitáló turistákra koncentrál. A város csordulásig tele turisztikai ügynökségekkel, szállókkal, hotelekkel. Síelés, túrázás, hegymászás, vízi kaland, lovaglás, tibeti masszázs, még felsorolni sem tudom a rengeteg szórakozási lehetőséget. Mindez igen érdekesen hat, amikor az utcán tibeti szerzeteseket, hagyományos ruhákba öltözött gyönyörű fekete hajú asszonyokat látok. Talán nekik a legfurább, hogy annyi év magánya, elszigeteltsége után néhány évtized elég volt a város fölforgatásához.
A szervezet, aminek dolgozni fogok egyik fő célja a Ladakh-i, Leh-i kultúra megőrzése, a helyiek támogatása, a környezet megóvása. Közvetlen főnököm, Helena Nordberg 30 évvel ezelőtt járt először e tájon, majd a későbbi „káros" folyamatok hatására megalapította az ISEC (International Society for Ecology and Culture) szervezetet. Azóta Helena közösen egy másik helyi kezdeményezéssel alternatív Nobel-díjban részesült az eddig elvégzett munkájuk megbecsüléseként.
