Bár még csak egy hete érkeztem meg Leh-be, India legészakibb tartományának Ladakh-nak a fővárosába, máris hétköznapokról írok. Bocsássátok meg ezt most nekem, de az ember már két nap után is komfortosan érzi itt magát. Ez talán a helyiek közvetlensége, a Himalája hófödte látványa, a 3500 méteren viszonylag lassúbb, oxigénhiányosabb lét miatt érzem.
De, hogy hogyan és miféleképpen keveredtem ide? Az egésze egy tavalyi decemberi estén kezdődött, amikor is a Magyar Önkéntesküldő Alapítvány egy levelét megkapván két napot töltöttem a GLEN (Global Education Network for Young Europeans) program egy pályázatának megírásával. A program lényege, hogy a 2004-ben relatíve újonnan csatlakozott EU-s országok egy önkéntesét összeboronálják egy „régi" EU-s állam másik vállalkozó szellemű polgárával, és egy fejlődő ország béli programban foglalkoztatják őket 3 hónapig. Eredetileg bár Jemenben lenne most a helyünk, de a helyi erők és a kormány közti fegyveres ellentétig fajuló harcok miatt új programot kerestek nekünk a koordinátorok, így kerültünk Nyugat-Tibetbe. Azért írom, hogy kerültünk, mert egy német lány, Anna a tandem párom e röpke időre.
Haladjunk időrendben. Egy éjjel eltöltése után Bécs nemzetközi repülőterén, egy egynapos várakozás után London légikikötőjében, máris reggeli 6 óra virradt rám, alattunk Ázsia, Delhi, első találkozásom egy másik kontinenssel. Kitekintve az ablakon a város izzott a fényektől, és szívem kalapálni kezdett az izgalomtól. A vízum ellenőrzésnél valami probléma adódott, talán a pasas még nem látott magyar útlevelet, de egy tíz perces várakozás után léphettem csak be Indiába. Mindeközben egy szőke lány mosolyog hátulról rám, és érdeklődik a probléma felől. Később minden rendeződik, csomag fel, és máris indulhatok. A helyi repülőtársaság irodájánál ugyanabba a szőke lányba botlok, majd véletlenül kiderül, hogy ő is a holnapi géppel repül Leh-be. Elhatározzuk, hogy közösen töltjük el a napot Delhi-ben és együtt, nézünk szállás után is, talán így olcsóbb lesz. A hölgy Tereza, Csehországból. A terv beválik, pár perc múlva közösen zötykölődünk India fővárosának utcáin egy taxiban. A levegő súlyos, illatos, a fejem szédül, a forgalom óriási, az új képektől és hangoktól szinte alig térek magamhoz. Az egyetlen irányjelző a közlekedésben az autó dudájának használata, motorosok suhannak mellettünk gyönyörű szárikba öltözött lányokat cipelve hátuk mögött, tehenektől áll le a forgalom, az út mellett majmok szaladgálnak. Megérkezve a szállásra, ami egy rosszabb nyolcadik kerületi utcához hasonlítható, kiszúrunk egy diákszállót, aminek szúnyogai társaságában töltjük a következő napot. Delhi büdös, forgalmas, tömött utcáin sétálgatunk délután, ahol minden második percben megszólít bennünket valaki esetleges idegenforgalmi irodát ajánlva, vagy más szolgáltatásokat kínálva, mint fültisztítás, vagy cipőpucolás. Igazi ázsiai nagyváros, amit eddig még csak filmen esetleg egy dokumentumfilmben láttam és a személyes találkozás semmihez sem fogható. A szokásosnál is idegenebbnek érzem magam, és várom, hogy másnap repülhessek. Valami közbeszól, és a gép nem repül a rossz időjárás miatt, így még egy napot töltünk Delhi-ben. Terezával a nyakunkba vesszük a várost és csavargunk egy kicsit, felébredve az előző napi sokkos állapotból. Mondhatni Delhi is hasonló helyzetben van, mivel pár héttel ezelőtt öngyilkos merénylő ölt meg egy forgalmas piactéren 50 főt, ezért még az internetezéshez is útlevelet fénymásolnak, úti célokat, információkat kérnek. Közben az egyik hindu templomban találkozunk egy kedves indiai családdal, akik vakációznak a fővárosban, majd összebarátkozván egy Calcutta-i (India legzsúfoltabb városa) invitációval térünk nyugovóra.
Hajnali kettő. Ébredés. A tegnapi szikh taxis repít bennünket a reptérre, ahol az előző napi „póruljárt" turisták üdvözlete fogad bennünket. A gép indul, irány a Földi Paradicsom!
